Cum Deo pro Patria et Libertate!
„Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!” (II. Rákóczi Ferenc)
Intézményünk, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kiemelten fontos feladatnak tartja múltunk ismeretét, történelmünk nagy alakjainak tiszteletét, megbecsülését. Széchenyi István gondolatát – „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” – igyekszünk diákjainknak továbbadni, hogy ezek az értékek velük, bennük folytatódhassanak. A múltőrzés és hagyománytisztelet jegyében kerül megrendezésre iskolánkban már évek óta névadónk születésnapjához kapcsolódóan a Rákóczi–hét.
Zivatar a suliban
A főleg fúvósokból álló miskolci Zivatar zenekar adott rövid koncertet a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolában. Megismerkedtünk a harsonával, trombitával, szaxofonnal, tubával. Ezenkívül gitár és dob is színesítette a műsort. Sokféle műfajban hallhattunk zenéket. Volt jazz, diszkó, többféle népzene. A legizgalmasabb az volt, mikor felismertük L.L. Junior, Fluor Tomi vagy éppen a Neoton Família dalait. A közös éneklés még fergetegesebbé tette az együtt eltöltött időt. Az előadás végén még játszottunk is. Ki kellett találni, melyik hangszer hangját hallottuk.
Családokkal a családokért - roma családi és sportnap
A miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola 2015. március 20-án tartja roma családi és sportnapját.
Iskolánk ötödik éve egyre nagyobb sikerrel szervez roma családi napot. A program célja a közösségformálás, a hagyományápolás és a szórakoztatás. A vendégeknek ilyenkor meg tudjuk mutatni iskolánk roma tehetségeit is.
A reggelt diákjaink fellépésével kezdjük. Közösen elénekeljük a cigány himnuszt, majd a citera szakkör tagjai zenélnek nekünk. Ezután válogatás következik a korábbi projektek fellépéseiből. A 4. osztályosok hagyományos cigánytáncokat fognak táncolni a szüleikkel. A nap első harmadát egy rövid videóval zárjuk, amelyben bemutatjuk, mi történt eddig velünk a tanévben.
A második részben mindenki az érdeklődése szerint választhat elfoglaltságot. Aki sportolni szeret, benevezhet a sorversenyre vagy erőnléti versenyre, pingpongozhat, tollasozhat, de lesz csocsó, slackline és trambulin is. Lehet még kézműveskedni, táblajátékozni vagy filmet nézni.
Mert festeni jó...
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium Kulturális Napján 30 különböző kategóriában - szólóhangszeres zenén, táncon, diákszínpadon, képregényeken, fotópályázatokon át a tudományos munkákig stb. - mutatkoznak be a tanulók. Képösszeállításunkban a legtehetségesebb képzőművészeket és alkotásaikat mutatjuk be. Ambriskó Eszter, Antal Georgina, Karajz Ágnes Fruzsina, Schultz Gellért és a vendégdiákként nálunk tanuló thaiföldi Nattika Boonsatitya is aranyminősítést kaptak a zsűritől.
Középiskolai zenekarok országos megmérettetése
Február 28-án rendezték a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában a IX. Országos Szakközépiskolai Zenekari Versenyt, melyen a Pécsi Művészeti Symphonic Band megosztott 2. helyezést ért el. A győztes a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, a másik második a házigazda iskola zenekara lett.
Művészi Zene Kör
Idén január 31-én a Kocka Kör keretein belül Domokos János Antal és Domokosné Mezei Katalin vezetésével megalakult a Művészi Zene Kör. A stúdium célja a zenei tehetséggondozás. A Kör a zenei képzésen túl iskolák, szervezetek számára nyújt zenepedagógiai foglalkozásokat, zenei pályaorientációs, ill. karriertanácsadást, zeneszerzés témájú intenzív foglalkozásokat, workshopokat. Zenészek és zenekarok mentorálásával is foglalkozik. Kapcsolat: muveszizenekor [at] gmail.com