Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

történelem

Ugrás
11-15 | 15 találat

Iskolánk diákja történelmet ír

Koncz Csilla · 2015. április 8. 20:20

Simon Bálint a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumnak 12. a osztályos tanulója, aki idén iskolánk nagy büszkeségére bejutott a történelem OKTV döntőjébe. Sok készülés és tanulás után a verseny több fordulójában is eredményesen szerepelt, így áll most országos szinten a tizenhatodik helyen. Sok sikert kívánunk neki a további megmérettetéseihez!

 

Képes beszámoló a Rákóczi-hétről

Berettyóújfalui II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola BAMI Médiaszakkörösei · 2015. március 30. 11:22

Cum Deo pro Patria et Libertate!

Berettyóújfalui II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola BAMI Médiaszakkörösei · 2015. március 30. 09:44

 „Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!” (II. Rákóczi Ferenc)

Intézményünk, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kiemelten fontos feladatnak tartja múltunk ismeretét, történelmünk nagy alakjainak tiszteletét, megbecsülését. Széchenyi István gondolatát – „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” – igyekszünk diákjainknak továbbadni, hogy ezek az értékek velük, bennük folytatódhassanak. A múltőrzés és hagyománytisztelet jegyében kerül megrendezésre iskolánkban már évek óta névadónk születésnapjához kapcsolódóan a Rákóczi–hét.

Harcművészeti és Kaszkadőr Kör

A Kocka Kör médiaszakkör tagjai · 2015. március 12. 09:35

A természettudományos ismeretek harcművészeti alkalmazásai témakörre épülő OPER-6119G pályázat keretében keresik a Kocka Kör Harcművészeti és Kaszkadőr Körének tagjai a kapcsolatot a biológia, fizika, történelem stb. tárgyak és a Jiu Jitsu (japán eredetű harcművészet) között minden kedden és csütörtökön 18.00-19.30 között a Debreceni Árpád Vezér Általános Iskola tornatermében. A tréningek a korosztály tekintetében (is) nyitottak: így akár a nagyszülők és unokák is együtt edzhetnek. Várunk minden kedves érdeklődőt!

Ugrás
11-15 | 15 találat