Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

művészet

Ugrás
1-10 | 12 találat

Elképesztő dokumentumfilm

Papp Zsolt · 2015. március 30. 19:34

hajduboszormeny_foterenek_felujitasa

Tiéd a filmvászon! címmel tartott filmklubot a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium médiaműhelye az elmúlt év diákfilm terméséből. Bemutatták Tóth László 11. e osztályos tanuló produkcióját is, mely a város főterének másfél évig tartó felújítását dokumentálja. Majd 10 órányi nyersanyagból és több száz fotóból készült a negyedórás film. 

Rákóczi és a kuruc kor zenei világa

Berettyóújfalui II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola BAMI Médiaszakkörösei · 2015. március 27. 09:18

beke_csaba_lantmuvesz-_es_enekmondo_musora_-_rakoczi-het_2015

A Rákóczi-hét keretein belül láttuk vendégül Béke Csaba lantművészt és énekmondót. Műsorában a Rákóczi és a kuruc kor zenei világába kalauzolt el bennünket. Köszönjük a színvonalas és szórakoztató időutazást!

Középiskolás táncosok országos tanulmányi versenye

Pécsi Művészeti Médiaműhely · 2015. március 19. 09:48

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola és a Pécsi Nemzeti Színház adott otthont a 6. Országos Klasszikus Balett és Modern Tánc Tanulmányi Versenynek, melyen 6 iskola 55 növendéke mérte össze tudását klasszikus balett szóló, modern tánc szóló és duett kategóriákban. A rangos megmérettetésen a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola és a versenyt idén rendező pécsi intézmény tanulói szerepeltek a legjobban.

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának írótehetsége

Papp Gréta, 11.c · 2015. március 18. 11:24

maria_utazasa_video

Kanalas Dominika (11.c) a Száncsengő irodalmi pályázaton 1. helyezést ért el kategóriájában Mária útja című versével. A díjat  és az oklevelet  Budapesten, a KULTI - Gazdagréti Közösségi Házban vehette át 2014-ben.

A díjnyertes alkotást a költő előadásában a videón meghallgathatjátok.

Így élünk mi - Verses családtörténet

Pintyi Paula, Váradi Liliána · 2015. március 16. 21:04

igy_elunk_mi_-_verses_csaladtortenet

A miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola 7.a osztálya nagyon szereti a verseket. Annyira, hogy kitalálták, néhány híres költőnk versrészleteinek segítségével filmet forgatnak egy család életéről. Hosszú idő és rengeteg munka után elkészült a film. Az eredmény magáért beszél.

Mert festeni jó...

A média szakkör tagjai. Mentortanár: Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet · 2015. március 13. 19:36

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium Kulturális Napján 30 különböző kategóriában - szólóhangszeres zenén, táncon, diákszínpadon, képregényeken, fotópályázatokon át a tudományos munkákig stb. - mutatkoznak be a tanulók. Képösszeállításunkban a legtehetségesebb képzőművészeket és alkotásaikat mutatjuk be. Ambriskó Eszter, Antal Georgina, Karajz Ágnes Fruzsina, Schultz Gellért és a vendégdiákként nálunk tanuló thaiföldi Nattika Boonsatitya is aranyminősítést kaptak a zsűritől.

 

Művészi Zene Kör

A Kocka Kör médiaszakkör tagjai · 2015. március 12. 08:45

Idén január 31-én a Kocka Kör keretein belül Domokos János Antal és Domokosné Mezei Katalin vezetésével megalakult a Művészi Zene Kör. A stúdium célja a zenei tehetséggondozás. A Kör a zenei képzésen túl iskolák, szervezetek számára nyújt zenepedagógiai foglalkozásokat, zenei pályaorientációs, ill. karriertanácsadást, zeneszerzés témájú intenzív foglalkozásokat, workshopokat. Zenészek és zenekarok mentorálásával is foglalkozik. Kapcsolat: muveszizenekor [at] gmail.com

A sorok közül bújnak elő a tehetségek

Kiss Beatrix · 2015. március 10. 19:26

„Hé, te is olvastad, hogy tetszett?” Ez a teljesen hétköznapi mondat volt az elindítója egy olyan kezdeményezésnek, mely egyedi manapság a középiskolákban. Egy önképzőkörnek, amely a múlt héten tartotta ötvenedik találkozóját a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban.

Két éve vettem észre, hogy milyen sok diák kezében van könyv a folyosón, és hogy hányan olvasnak az iskola udvarán szép időben. Arra gondoltam, milyen jó lenne ezeket az embereket összehozni, hogy kibeszélhessék magukból az olvasmányélményeiket, és esetleg másoknak is átadhassák azokat. Így indítottam útjára az akkor még Olvasókörnek nevezett csoportot 2013 októberében öt taggal, akik között volt 11 éves, és 17 éves is. Azzal teljesen tisztában voltam, hogy ha ezt szakkörként ajánlom a diákoknak, akkor azonnal a kötelező feladatok és egy tanár felügyelete fog eszükbe jutni. Pontosan ez volt az, amit el akartam kerülni, így végül egy jó barátom segítségével ketten vettük át a „pedagógusi szerepet”.

Sokszínű tehetségeket ígér idén is a debreceni Fazekas-gála

Grégász Dorottya · 2015. március 9. 17:15

Idén március 17-én délután 5 órakor a debreceni Lovardában újra tündökölni fognak a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tehetségei az iskola hagyományos gálaünnepségén. Az eseményt 1997 óta minden évben megrendezi az iskola. Már lázasan folynak a készülődések és a próbák, így biztos, hogy idén is sok igényes és remek produkcióra számíthatunk.

A rendezvényen számos tehetséges tanuló lép fel olyan műsorszámokban, mint tánc, ének vagy éppen saját versének előadása. Vannak, akik hobbiszinten űzik művészetüket, de a fellépők között már igazi profik is akadnak. A Fazekas-gála kiváló lehetőség a bandák, tánccsoportok és egyéni előadók számára is, hogy képességeiket kibontakoztathassák és bemutathassák.

Természetesen idén sem marad el a hihetetlen népszerűségnek örvendő tanári produkció, sőt ebben az évben két meglepetéssel is készülnek az iskola pedagógusai. Hogy pontosan mi lesz e két műsorszám, az egyelőre hétpecsétes titok.

Erre a táncra életem végéig emlékezni fogok…

Erre a táncra életem végéig emlékezni fogok… · 2015. március 9. 16:48

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncművészeti képzését a MATEHETSZ Határtalan lehetőség-pályázatának jóvoltából négyen - Dowidat Sára, Szabó Dóra és jómagam, illetve kísérőnk, Fontányi Gréta tanárnő, a képzés szakmai vezetője - képviseltük Rotterdamban, a modern tánc európai fellegvárában.

Ugrás
1-10 | 12 találat