Tehetség-tábor az Eötvös Collegiumban 2.
A 2016. január 25-29. között megrendezett IV. Tehetségtábornak idén is a Ménesi úti Eötvös József Collegium adott otthont. A résztvevő 50 végzős gimnazista az ország legkülönbözőbb pontjairól érkezett Budapestre, hogy ezen a héten megismerkedjen a Collegium, valamint az ELTE által kínált lehetőségekkel és egy kicsit magával Budapesttel is.
Tehetség-tábor az Eötvös Collegiumban
2016 január 25. és 30. között volt szerencsém néhány napot eltölteni Az ELTE Eötvös Loránd Collegiumában, több középiskolás társammal együtt – az intézmény ugyanis idén is megszervezte immár hagyományos Tehetségtáborát. Ide azoknak a diákoknak a jelentkezését várták, akik szeptemberben az ELTE valamelyik – a Collegiumban is jelen levő – karán szeretnék megkezdeni felsőfokú tanulmányaikat, és rendelkeznek valamilyen OKTV-eredménnyel, vagy tanárok, tanári egyesületek ajánlották őket.
Egykori igazgatójára emlékező Collegium
Az ELTE Eötvös József Collegium tisztelettel és szeretettel emlékezik néhai diákjára, tehetségek nevelőjére, volt igazgatójára, az orientalista, filológus és nyelvész tudósra: Vekerdi Józsefre. Az emlékülés időpontja 2016. március 18-án (pénteken) 16 óra. A helyszín: Eötvös Collegium, Borzsák Könyvtár (1118 Budapest, Ménesi út 11-13). Az emlékezők:
16.00 – 16.40 Wojtilla Gyula: Az indoárja kérdés ma
16.40 – 17.00 Keszthelyi Lajos: Emlékeim Vekerdi tanár úrról
17.00 – 17.15 Mayer Gyula: A filológus és nyelvész Vekerdi József
Természettudományos tehetségtábor
Az ELTE Eötvös József Collegiuma és az ELTE Természettudományi Kara ebben az évben negyedik alkalommal rendezi meg az Eötvös Természettudományos Tábort 2015. július 20. és 26. között Budapesten. Mindazon diákok érdeklődésére számítunk, akikhez közel állnak a természettudományos tárgyak (matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz), de még nem döntötték el, hogy ez irányban szeretnének-e továbbtanulni. A tábor célja az egyetemi természettudományos szakok népszerűsítése az érettségi előtt álló középiskolás diákok körében. A tábor szervezői arra vállalkoznak, hogy az érdeklődő diákoknak bemutassák az egyetemen folyó szakmai munkát, és hogy azt személyes élménnyé tegyék a számukra.
Tehetségtábori emlékidézés
Az ELTE Eötvös Collegium olyan középiskolás diákokat hívott meg immár harmadik alkalommal a budapesti Ménesi útra, egyhetes tehetségtáborozásra, akik a szakirányú versenyeken kiemelkedő helyezést értek el, illetve akiket tanári egyesületek ajánlottak, és a 2014/2015. tanévben az ELTÉ-re felvételiznek.
A nagy múltú szakkollégium ötnapos táborába kb. negyven, nagyon különböző érdeklődésű fiatal jelentkezett. Jelentem, ennek ellenére nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, élveztük egymás társaságát, előnyünkre vált a sokszínűség.
Tehetségtábor a Collegiumban egy dögész-jelölt szemével
Az ELTE Eötvös Collegium olyan középiskolás diákokat hívott meg immár harmadik alkalommal egyhetes tehetségtáborozásra, akik a szakirányú versenyeken kiemelkedő helyezést értek el, illetve akiket tanári egyesületek ajánlottak, és a 2014/2015. tanévben az ELTÉ-re felvételiznek.
A nagy múltú szakkollégium öt napos táborába kb. negyven, nagyon különböző érdeklődésű fiatal jelentkezett. Jelentem, ennek ellenére nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, élveztük egymás társaságát, előnyünkre vált a sokszínűség.
Hétfő reggel a kissé álmos csapatot Horváth László igazgató úr köszöntötte, majd az ELTE BTK-ról hallhattunk előadást, s így már két óra alatt kirajzolódott a Collegium abszolút, kétharmados bölcsész többsége. És ez így ment minden délelőtt, csak az utolsó napokban villantottak fel a leendő természettudósok számára is némi reményt Keszthelyi Lajos és Hudecz Ferenc akadémikusok személyében.