Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

Tehetségpont: Zrínyi Miklós Gimnázium

Blogposztok

Adatok
6 találat

Fizikából is van olimpia

A Szemtanúk Egy Kispolgári Xilofonnal - a zalaegerszegi Z. M. G. médiaműhelye - Kustán Brúnó · 2015. május 12. 06:11

A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 10. n osztályos tanulója, Kovács Péter Tamás az Európai Unió Természettudományos Diákolimpiáján (EUSO) Magyarország ”A” csapatának fizikustagjaként egyike volt az aranyérmeseknek. A versenyen, amelyet április 26-május 3 között Klagenfurtban (Ausztria) rendeztek meg 49 csapat közül abszolút 2. helyezést jelentett az elismerés. Felkészíttetette Juhász Tibor és édesapja, Kovács Tibor – azaz az alma nem esett messze a fájától. A csapat további tagjai Túri Soma és Varga Petra, mentoruk Vankó Péter.

 

Nagylányos alkotások

Somogyi Laura - Szemtanúk Egy Kispolgári Xilofonnal Médiaműhely · 2015. május 5. 06:50

A Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban április 28-án Dienes Gyula rajtanár megnyitotta Seres Sára és Tóth Virág rajz- és festmény-kiállítását. A két lány még csak 10. osztályos, mégis változatos technikával készült képeikben inkább a felnőttek világa észlelhető. A megnyitón Sára testvére, Gergő is részt vett, aki egy dallal tette emlékezetesebbé a rendezvényt a Borbás György Folyosógalérián. A Zrínyiben havonta tartanak kiállításokat, így a sok lelkes művésznövendéknek alkalma nyílik megmutatni tehetségét, ez a tárlat május 21-ig tekinthető meg. 

OKTV-sikerek futószalagon Zalaegerszeg 119 éves gimnáziumában

Nagy Bianka, Berta Bernadett- Szemtanúk egy kispolgári xilofonnal médiaműhely · 2015. április 27. 06:50

A legrangosabb, a minisztérium által rendezett tanulmányi verseny az „Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny”, az OKTV. A legtöbb iskola soha nem nyer ilyen vetélkedést, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium négy éven belül két tantárgyban is az élen végzett.

2011-ben Radics Dorottya Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tantárgyból, idén pedig Bujtor Alex földrajzból. A végzős, speciális nyelvi osztályba járó fiatalember érdekes módon nem földrajztudósnak, hanem közgazdásznak és testépítőnek készül, mégis, ahogy tanára, Stárics Roland elmondta, szorgalma, intelligenciája és mélységes alázata a tantárgy iránt megérdemelt diadalhoz vezetett.

Érdekes, ahogy négy éve angolból Farsang Zsófia révén, idén Szabó Tímea révén matematikából ezüstérmese is lett a sokoldalú tehetséggondozó műhelynek az OKTV-n. Tímea informatikából is 3. helyezést szerzett!

4. Zrínyi Fotószalon

Sopronyi Anna - "A Szemtanúk egy Kispolgári Xilofonnal Médiaműhely" · 2015. április 16. 03:32

Április 25-ig várják a pályázatokat a 4.  Zrínyi Fotószalonra a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumba. A győztesek önálló, a díjazottak csoportos kiállításon vehetnek részt a zalai gimnázium folyosógalériáján májusban. A legutóbbi Zrínyi Szalon legjobb fotósa, Porkoláb Rebeka a dunántúli iskolák Helikon Művészeti Seregszemléjén Keszthelyen is aranyérmet szerzett a képzőművészeti kategóriában egyedüliként a városból. Röpkör című képén az elkapott pillanat: Rebeka tehetséges osztálytársai éppen bejutnak az Röpladba Diákolimpia Országos Döntőjébe.

Játékszínészet - 2.

A Szemtanúk egy Kispolgári Xilofonnal - a zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium médiaműhelye · 2015. március 4. 22:49

(A Játékszínészet - 1. folytatása)

Az eredmény nem meglepő, hiszen a zrínyisek színpadi tehetségei a Bajnóczy Zoltán tanár úr által vezetett Szépirodalmi Műhelyben minden héten improvizációs feladatokkal melegítenek a próbák elején. Idei darabjukat, az Antigónéból és Oidipusz királyból összegyúrt Théba című görög drámát több száz zalaegerszegi diák tekintette már meg. A zalai Beugró vetélkedő olyan népszerű program, amely vonzóvá teszi a színházat, akárcsak a helyi Hevesi Sándor Színház „Tantermi deszka” és korábbi „Beavató színház" projektjei, ugyanakkor akár egy tanóra keretében egy tanteremben is kivitelezhető.

Játékszínészet - 1.

A Szemtanúk egy Kispolgári Xilofonnal - a zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium médiaműhelye · 2015. március 4. 22:29

Február végén rendezték a zalaegerszegi középiskolák hagyományos Beugró vetélkedőjét a helyi Csány Lászó Szakközépiskolában. A televízióból ismert improvizációs verseny hároméves múltra tekint vissza és idén is, ahogy eddig mindig, a Zrínyi Gimnázium négyfős csapata (idén Léber Lilien, Dezső Katalin, Stomfai Panka, Bakó Bálint) nyerte a megmérettetést. (A képen Dezső Katalin és Bakó Bálint)

(Folytatás a Játékszínészet 2. részében)

6 találat