Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kedves Látogató!

Az itt található Tehetség Blogot 2015 elején a TÁMOP 3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Program alatt meghirdetett, Tehetség Hónapja elnevezésű programunk hívta életre. Számos tehetségponti beszámolónak adott helyet ez a felület, és később a Matehetsz által megvalósított további projekteknek is megjelenési lehetőséget biztosított. A Magyar Templeton Program résztvevői, majd az EFOP 3.2.1 Tehetségek Magyarországa tutoráltjai is közöltek itt rövid élménybeszámolókat.

A blog új bejegyzéseket már nem fogad, de tartalmát itt megőrizzük.

Amennyiben a Matehetsz aktuális tevékenységeiről tájékozódni szeretne, kérjük, keresse föl a tehetseg.hu portálunkat, illetve a matehetsz.hu oldalt.

Tehetségtábori emlékidézés

Csete Soma (Janus Pannonius Gimnázium, Pécs) - G.Á. · 2015. március 24. 20:33

Az ELTE Eötvös Collegium olyan középiskolás diákokat hívott meg immár harmadik alkalommal a budapesti Ménesi útra, egyhetes tehetségtáborozásra, akik a szakirányú versenyeken kiemelkedő helyezést értek el, illetve akiket tanári egyesületek ajánlottak, és a 2014/2015. tanévben az ELTÉ-re felvételiznek. 

A nagy múltú szakkollégium ötnapos táborába kb. negyven, nagyon különböző érdeklődésű fiatal jelentkezett. Jelentem, ennek ellenére nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, élveztük egymás társaságát, előnyünkre vált a sokszínűség.

Idén is fog vitázni a világ ifjúsága

zs · 2015. március 24. 17:33

vom_klassenraum_bis_ins_grosse_finale_jugend_debattiert_international

A Vitázik a világ ifjúsága vetélkedő célja a vitakultúrának, mint a demokrácia eszközének fejlesztése és az európai többnyelvűség támogatása. A projektben Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Oroszország és Ukrajna iskolái vesznek részt. A vetélkedőre a 10. osztálytól nevezhetnek be a tanulók.

A Jugend debattiert international két magyar nyertese Berlinben

Pőcze Júlia · 2015. március 23. 17:03

A Jugend debattiert international (Vitázik a világ ifjúsága) német nyelvű vitavetélkedő 2014-es nemzetközi döntőjét Varsóban rendezték meg. A fővédnököt, Claudia Roth politikust, a Német Szövetségi Gyűlés zöldpárti alelnökét annyira lenyűgözte a verseny szellemisége és a fiatalok tudása, felkészültsége, hogy a vetélkedő négy döntősét, valamint a német szövetségi program nyertesét a Bundestagba invitálta egy közös ebédre és beszélgetésre.
Így történt, hogy Bartha Regina, a Karinthy Frigyes Gimnázium diákja és Pőcze Júlia, a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium tanulója a vitavetélkedő nemzetközi döntőjének 2. és 3. helyezettje február 24-én repülőre szállt, és elindult a német főváros felé.
Pőcze Júlia naplót írt az utazásról:
"Az előre összeállított program szerint négy napot tölthettünk Berlinben a másik három meghívott diák, valamint Pavel Bobek projektvezető és Tatyana Synková sajtóreferens társaságában.

Tehetséggondozó matematikatábor Gávavencsellőn

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium film- és médiaklubosai · 2015. március 23. 12:31

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 20 tanulója a TÁMOP-3.4.5-12-2012-001 Tehetséghidak Program keretén belül csoportos tehetséggondozó matematikatáborban vett részt Gávavencsellőn.  A diákok a matematikai foglalkozások mellett önismereti tréningen, társasjátékokon és különféle sportversenyeken is kipróbálhatták magukat, míg a helyi sváb kisebbségi önkormányzat kulturális csoportjától a virágtánc lépéseit leshették el. A tábor szervezésébe bekapcsolódott az iskola három volt matematikai, illetve informatikai diákolimpikonja is.

High School Fashion - a suli ruhában

Pécsi Művészeti Médiaműhely · 2015. március 23. 12:13

highschoolfashion_-_a_suli_ruhaban

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola divattervezés iránt érdeklődő textiles növendékei március elején mutatták be az iskola által inspirált munkáikat egy látványos show keretében. Az előadás során táncos, drámás és képzős növendékek működtek közre.

további videók: http://www.pecsimuveszeti.hu/high-school-fashion-a-suli-ruhaban/

Fizikából képviseli Magyarországot

a média szakkör tagjai, mentortanár: Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet · 2015. március 21. 17:20

Plaszkó Noel, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium 11. c osztályos tanulója a többfordulós válogatóversenyen nyújtott teljesítménye alapján tagja lett annak az 5 fős csapatnak, akik Magyarországot képviselhetik a thaiföldi Nakhonratchismában rendezett 28. Ifjú Fizikusok Nemzetközi Tornáján. Felkészítő tanárai: Pál Mihály, Zámborszky Ferenc. Gratulálunk!

Ovi foci után Suli foci

zs · 2015. március 20. 14:39

A jászsági OVI FOCI 2015-bajnokság győztese a jászberényi Szivárvány Óvoda csapata lett, ezzel átvehették a legjobbaknak járó aranykupát. Második helyen a jászberényi Gézengúz Óvoda nagycsoportos focistái végeztek, harmadikok pedig a jászberényi Kuckó Óvoda által kiállított Sasok csapata lett.

A Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Jászberényi Futball Clubbal együttműködésben szervezte meg idén első ízben az OVI FOCI-Bajnokságot, hogy Jászberény tehetséges nagycsoportos óvódásai összemérhessék futballtudásukat.

A kezdeményezés olyan sikeres lett, hogy a sok jelentkező miatt két fordulót kellett indítani. A döntőbe, amelyet 2015. február 16-án rendeztek meg a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola tornacsarnokában, végül négy csapat került: a jászberényi Szivárvány Óvoda, a Gézengúz Óvoda és a Kuckó Óvoda két csapata. 

Lencsevégen a napfogyatkozás a Harmatban

Harmat Média Klub: Tóth Róbert, Smiglag Ádám · 2015. március 20. 14:22

A fotózással kísérletező Harmat Média Klub tagjai lencsevégre kapták a napfogyatkozást a Harmat utcai iskola udvarán és a teremablakból. Volt aki hegesztősisakkal érkezett a nagy eseményre, de a gyerekek zöme hegesztőüvegen vagy védőszemüvegben tekintette meg a részleges napfogyatkozást. Reméljük, senki sem kockáztatta a szeme egészségét azzal, hogy védelem nélkül belenézett a napba!

English genius-honlap Kőbányán...

Harmat Média Klub: Tóth Róbert, Smiglag Ádám · 2015. március 20. 13:47

A Kőbányai Harmat Általános Iskola és a Szent László Általános Iskola közös angol tehetségfejlesztő programja lehetővé tette, hogy az angolt tanuló gyermekek számára egy szórakozató, játékos, angol nyelvű honlapot indítson Szabóné Valkony Mária, a Genius-projekt vezetője a nyelvi kompetenciák fejlesztésére. A "harmatos", angol nyelvből tehetséges tanulók az iskolai honlapon található "agendawebes" feladatokon kívül itt is gyakorolhatnak. Eredményes munkát kívánunk! http://www.englishgenius.ewk.hu/